Iseumi Szabadtéri Játékok: ajtók nyílnak, várnak mindenkit – 2018.07.20.

Iseumi Szabadtéri Játékok: ajtók nyílnak, várnak mindenkit

Végre elérkezett: július 22-én elkezdődik az Iseumi Szabadtéri Játékok. Éppen akkor, amikor a Nemzetközi Bartók-fesztivál véget ér.
 

A Szöktetés a szerájból tavaly nagy siker volt az Iseumban
Fotó: VN-archív

A csaknem kétezer éve épült, európai viszonylatban az egyik legjelentősebb Isis-szentély maradványai egy szerencsés véletlennek köszönhetően 1955-ben kerültek elő. Az első feltáró és rekonstrukciós munkálatokat követően 1964-ben rendeztek először szabadtéri opera-előadást Pannónia legjelentősebb szakrális helyszínén – olvasható az Iseum ismertetőjében. Az előadások minden évben nagy látványosságnak örvendenek, a színes előadáslistát nézve idén sem lesz ez másként.

Idén százéves a két fesztivál

Mindig fontosak a jubileumok, ettől most sem tekintettek el: a két fesztivál az idén százéves A kékszakállú herceg vára operával ér össze július 22-én 20.30- tól, amelynek Juditja Komlósi Ildikó lesz, a Kékszakállú pedig nem más, mint Cser Krisztián. Ugyanezen a napon Az emberi hang is műsoron lesz: Poulenc hatvanéves operájában Váradi Zita lesz hallható. Aztán szerdán, azaz július 25-én visszatér Szombathelyre Robert Houlihan, a szimfonikusok egykori karmestere, aki csaknem egy évtizeden át élt a városban. 20.30-kor a MagyÍr lesz műsoron. Július 28-án operett-klasszikussal zárul az iseumi játékok: a Csárdáskirálynőt, Kálmán Imre 102 éves darabját a zalaegerszegi Kvártélyház Szabadtéri Színház és a Savaria Szimfonikus Zenekar közösen viszi színre.

Az előadásokat lelátóról, szabadtéren lehet megtekinteni, de a rossz időre is gondoltak a szervezők, vannak esőnapok: az eredeti dátum másnapja. De azért ne fessük az ördögöt a falra, érdemes bízni az előrejelzésben, jó időt kívánni, beengedni, ha bekopog az ajtón a napsugár.

Forrás: https://www.vaol.hu/kultura/helyi-kultura/iseumi-szabadteri-jatekok-ajtok-nyilnak-varnak-mindenkit-2427238/

Szombathely
+36 94 314 472
info@iseumijatekok.hu