Iseumi Játékok 2016

pályázati azonosító: 206107/12350

Beszámoló letöltés >>>

Szombathely nyári kulturális eseményeinek egyik kiemelt fontosságú rendezvénysorozata az ISEUMI JÁTÉKOK. A 2011-ben egy évtizedes „tetszhalál” után újraindított fesztivál eddigi eseményeinek az ISEUM nagyszerű vizuális és akusztikai adottságú, történelmi távlatokat kínáló tere adott otthont, ám 2016-ban kényszerűségből a produkciókat a Történelmi Témaparkban felállított színpadon kellett bemutatni. 2016-ban  Szombathely kulturális rendezvényeinek jelentős része a városban 1700 éve született Szent Márton bemutatásának, újrafelfedezésének jegyében valósult meg: életének és tevékenységének, az általa képviselt értékrendnek jelentőségét semmi sem bizonyíthatja jobban, mint az a tény, hogy Szent Márton egyike a legismertebb szenteknek Európában. Az Iseumban 2016-ban egy nagyszabású és nagyértékű, nemzetközi kapcsolatok segítségével megvalósult a korakeresztény kort bemutató időszaki kiállítással tisztelegtek Szent Márton előtt, így nem volt lehetséges a névadó ISEUM kulisszái között megrendezni a fesztivált

A 2016. évi sorozat csak két előadást kínált a közönségnek: egy a város megrendelésére készült ősbemutatót, a Berkes Gábor – Csikós Attila – Valla Attila szerzők által jegyzett, Szent Márton életét képekben bemutató szimfonikus rockpassiót és a világ egyik legismertebb és legnépszerűbb operáját, Rossini: A Sevillai borbély című művét. Reálisan látszott, hogy a Szent Márton emlékév által nyújtott „kulturális túlkínálat” nem teszi lehetővé több produkció bemutatását.  

A szimfonikus rockpassióról, miután nem volt része a pályázatnak, kevesebbet szólnék. Zeneileg már teljesen elfogadott a szimfonikus zenekar és egy rockegyüttes fúziója, ilyen zenei együttesre számos nagysikerű alkotás született már. Elég, ha Webber: Jézus Krisztus, Szupersztár című világsikerére gondolunk. A Szent Márton életét feldolgozó, Bagó Bertalan rendezésében bemutatott mű színpadi eszközeiben visszanyúlt a passiójátékok szellemiségéhez – az előadók közül csak a Márton alakító Zöld Csaba képviselte az állandóságot, a többi szereplő / Szemenyei János, Vágó Bernadett, Both András, Nádasi Veronika, Szegezdi Róbert, Kátai István és Gergely Márk Nándor/ az adott történethez igazodva mindig egy új szereplőt formázott meg.

Az Oberfrank Péter által irányított zenei együttes – a Savaria Szimfonikus Zenekar, a Dandó Zoltán, Lórincz Viktor, Szentmihályi Gábor és Molnár Levente által alkotott rockbanda és a 6 tagú vokál – nagyszerűen segítette a színpadi szereplőket Berkes Gábor zenei anyagának előadásában.

A pályázat tárgya Rossini: A sevillai borbély című operájának bemutatója volt.

A világ egyik legismertebb operájának szombathelyi előadása úgymond a szakrális témát feldolgozó rockpassió ellenpontjaként teremtette meg a fesztivál művészi egyensúlyát. Az opera rendezése Káel Csabát dicséri, hiszen egy nagyszerű csavarral egy filmforgatás kliséi közé helyezte be a darabot. Ráadásul a szereplők mimikái és gesztusai a némafilmjátszást idézték, ami még jobban kiemelte az opera hangzó lényegét. Szendrényi Éva kissé megtekeredett, szürrealisztikus díszletei valamint Németh Anikó jelmezei egyaránt modernizálták és XXI. századivá aktualizálták a bemutatót, nyoma sem volt az operák előadásain megszokott konvencióknak.

A zenei megvalósításban Kovács János Kossuth-díjas karmester a zenekar irányításán túl vállalta az opera műfajában jellemző és a cselekmény megjelenítésében nagyon fontos recitativók esetében a continuo szólam megszólaltatását is. Már kezdettől fogva ő látta el a korrepetítori feladatokat is, így felbecsülhetetlen szakmai rutinja segítségével nem volt véletlen tökéletes összhangja a nagyszerű énekesgárdával. A címszereplő Figaro alakját az európai színpadokon is egyre keresettebb Szegedi Csaba alakította, színes és sokoldalú színészi karakterformálását csak tökéletes énekesi teljesítménye múlta felül.

Az előadás során méltó partnereket talált a két szerelmest megformáló Megyesi Schwartz Lúcia / Rosina / és Hanczár György / Almaviva /személyében, de nem maradt el tőlük teljesítményben Szüle Tamás / Bartolo/ és  Gábor Géza /Basilio / sem. A két kisebb szerepben Bazsinka Zsuzsát /Berta/ és Böjte Sándort /Fiorello/ láthatta-hallhatta a közönség. A kórust a debreceni Csokonai Színház és a Kodály Kórus tagjaiból alakult férfikar szólaltatta meg.

Műszaki-technikai oldalon a megvalósítás csakúgy, mint 2015-ben, főként helyi vállalkozók közreműködésével és támogatásával történt. Az új helyszínen felépített közönséglelátó mérete ezúttal is megfelelt a közönség igényeinek, a színpad méretezése a produkciók igényeihez lett kialakítva, kihasználva a lényegesen nagyobb tér kínálta lehetőségeket. Mindkét előadásban jelentős szerepet töltött be a nagyméretű LED-fal, melynek tartalma professzionális módon szolgálta a színpadi történéseket: a passió esetében hangulati elemeket, míg az operaelőadáson a szöveg kivetítése mellett díszlet funkciót is betöltött. Mindkét rendezés előszeretettel használta az élőképek LED falon történő megjelenítését is.

Az ISEUMI JÁTÉKOK 2016 rendezvénysorozat elemzése során ismét találunk negatív és pozitív felületeket. Sajnálatos módon az ISEUM-i tér kényszerű átcserélése egy új helyszínre, a Szent Márton év kulturális programsokasága, és a nem túl fajsúlyos marketingtevékenység miatt ismét kevesebb nézője volt a rendezvénysorozatnak, mint terveztük. A következő rendezvény szervezésekor ragaszkodni kell az eredeti helyszínhez, korábban kell elindítani a nagyobb volumenű marketingtevékenységet is.

Viszont egyértelműen pozitív üzenete volt az ősbemutatónak, hiszen egy olyan új színpadi mű született, amely könnyen adaptálható bármilyen szabadtéri helyszínhez, szerkezetében és előadói apparátusában pedig nem támaszt nagy kihívásokat. A zenei háttér rögzítésével pedig akár megvalósítható lesz színházban történő bemutatása is.

A rendezett opera a közönségtől és a kritikusoktól is nagyszerű visszajelzéseket kapott: egyértelműen igazolódott, hogy egy jó darabválasztás, és ennek magas szintű előadása, mely párosul a szükséges technikai háttérrel, csak sikert hordozhat magában. 

Szombathely, 2016. október 5.
Kiss Barna
Savaria Szimfonikus Zenekar
igazgató

Szombathely
+36 94 314 472
info@iseumijatekok.hu