Ők csinálják meg igazán nyerőre a nyári fesztet – 2015.06.15.

A sajtótájékoztató is megvolt a szombathelyi nyári fesztiválról. Soroljuk az új infókat.

A fesztiválszervező Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatójával , Kiss Barnával készült interjúnkban a minap szinte minden fontosabb kérdést érintettük. Ám mivel azóta sajtótájékoztatót is tartottak, amelyre a vendégművészeket is meghívták, idézzük csak fel: mi minden várható a július végére tervezett iseumi szabadtéri nyárban.

Egy biztos, ez a hagyomány fontos és kell Szombathelynek, ezt Puskás Tivadar polgármester is megerősítette. Fontos ez az idei szereplőgárdának, például Miller Zoltánnak, aki évek óta szereplőként már részese volt a szombathelyi nyári fesztiválnak.

Július 24-én egy operagálával startol a szabadtéri programsorozat, a záró koncertet pedig augusztus 3-án tartják, Miller Zoltán önálló estjével búcsúznak.

Ebben a bő két hétben összesen négy produkciót visznek színre

Ahogy az operagála szoprán énekesnője, Miks Adrienn is elárulta a sajtónak, idén nem is saját operaelőadással, hanem egy operagálával indítanak. A Savaria Szimfonikus Zenekart és a zenészeket a Kossuth-díjas Medveczky Ádám, a Magyar Állami Operaház egykori zeneigazgatója, az Operaház rendszeresen visszahívott vendégkarmestere vezényli majd. Ő állítja össze a műsort. A repertoárjában a zeneirodalom sláger-duettjeire, áriákra, klasszikus nyár esti operaslágerekre számíthatunk. A Varázsfuvola-nyitány kihagyhatatlan lesz, ahogy Puccini és Verdi egy-egy fantasztikus melódiája is. A magyar operaéletből még négy kiváló énekest hívtak, Nánási Helgát és László Boldizsárt, valamint Hajas Zsoltot és a szombathelyi születésű ifjú énekes tehetséget, Foki Dániel is, aki a „Virtuózok” című tévéműsorban már országos hírnevet szerzett magának.

Még Mérei Tamás, az előző fesztiváligazgató javasolta az ExperiDance Production táncosai és a 100 Tagú Cigányzenekar szólistáinak közös előadását az Iseumban, Román Sándor rendezését, a „Fergeteges – A királyné, a gróf és a cigánylányt”.

A táncdráma hősei egy lázadó királyné, a Sissiként ismert Erzsébet királyné

Az ExperiDance Production vezetője megjegyezte a sajtótájékoztatón, maga is Vas megye származású, és nagy öröm számára, hogy a hírneves táncos társulat itt Szombathelyen is felléphet. Megtudhattuk továbbá, hogy a táncegyüttes majd 110 embert foglalkoztat, és mindössze egymilliós állami támogatást kapnak, így nap mint nap keményen megdolgoznak a fennmaradásukért. A mostani (lent a keretben bővebben) is nagyszabású táncjátékukban a társ a 100 tagú cigányzenekar, akik negyven fővel jönnek (ennyien férnek be a táncosok mellett az Iseumba), de a legjobb prímásokat bizton lehozzák.

Az „Édeskettes hármasban” egy imádnivaló romantikus darab, tele viccesnél viccesebb jelenetekkel

Miller Zoltán – aki az idei színházi produkciót színre viszi – kiemelte, nagy kihívás lesz, egy kétszemélyes mai darabot ebbe a historikus térbe színre vinni. Amibe ráadásul mindössze nyolcan fognak játszani, két főszereplő és hat táncos. A legnagyobb feladat pont ezért az volt, hogy megtalálja azt a két színészt, akik alkalmasak arra, hogy ezt a kétszemélyes mai zenés darabot jól csinálják.

Miller Zoltán önálló zenés estjéhez még annyit fűzött hozzá: széles lesz a merítés, musicalektől az Emberek zenekar legnagyobb slágereiig sok minden felcsendül majd.

Végezetül bemutatkozott a zenés színház egyik főszereplője, Szabó P. Szilveszter, akiről megtudhattuk, hogy már dédapjának Erdélyben volt színháza, a Sarkadi Kabaré, amely Sepsiszentgyörgy környékén működött, és az államosítás áldozatául esett, nagymamája pedig Sarkadi Imre, drámaíró unokatestvére, így a színház szeretete már a vérében volt. Ahogy meséli, izgalmas kihívás lesz számára Trokán Annával játszani, aki az operettszínházban a szeme előtt cseperedett fel, vált művésszé, hiszen édesanyja is a színházban kollégája volt.

A sajtótájékoztató legvégén a média rákérdezett a piszkos anyagiakra is. Megtudtuk, hogy a fesztivál idén 50-60 milliós költségvetéssel kalkulál, ehhez a város 15 millió forintos támogatást tervez. A többit maguknak (részben pályázatokból) kell kigazdálkodni. A lényeg, a zenekar jegyirodájában vagy online már lehet jegyeket foglalni vagy vásárolni.

Iseumi nyár 2015

2015. július 24., 20:30 – Ezerszínű opera

Gálahangverseny

Savaria Szimfonikus Zenekar

Közreműködik:

Miks Adrienn

Nánási Helga

László Boldizsár

Foki Dániel

Haja Zsolt

Vezényel:

Medveczky Ádám


2015. július 26., 20:30 – Fergeteges – A királyné, a gróf és a cigánylány

A magyar kultúra nagykövetei zenében és táncban egy színpadon AZ ELŐADÁSRÓL

A Sissiként ismert Erzsébet királyné, I. Ferenc József császár felesége 1854-ben, 16 éves korában vált az Osztrák Birodalom első asszonyává. A gyönyörű, érzékeny és vadóc nő egész életében a szerepével járó fullasztó kötöttségek elől menekült. A boldogságot és a szerelmet Magyarországon találta meg, ahol a nemesi udvar rajongott érte, különösen az ország legszebb férfijának tartott Gróf Andrássy Gyula. Vonzalmuk azonban soha nem teljesülhetett be…

A legendás szerelem ihlette az ExperiDance Production táncosainak és a 100 Tagú Cigányzenekar szólistáinak közös produkcióját. A táncdráma hősei egy lázadó királyné, egy vakmerő gróf és egy csodaszép cigánylány, akik eltáncolják a soha be nem teljesülő szenvedély hol felfokozott, hol gyötrelmes pillanatait.

A szerelmes találkozások és elválások egy pompázatos bálon történnek, ahol a 100 Tagú Cigányzenekar szólistái húzzák a talpalávalót. A zenekar, mely 2014 márciusától hivatalosan is hungarikum, vagyis magyar nemzeti csúcsteljesítmény, a táncosok mellett garancia a fergeteges színházi élményre.


július 31., 20:30 | 2015. augusztus 01., 20:30 – Neil Simon: Édeskettes hármasban (zenés komédia 2 részben)

Író: Neil Simon

Zeneszerző: Marvin Hamlisch

Szövegkönyv: Neil Simon

Dalszöveg szerző: Carole Bayer Sager

Fordító: Galambos Attila

Neil Simon az amerikai vígjáték első számú mestere. Neve a színházi siker biztosítéka. Marvin Hamlisch az amerikai színpadi és filmzene – minden létező díjjal kitüntetett – briliáns alkotóművésze. Sokoldalú lírai zenéje világszerte ismert, népszerű muzsikussá avatta. A magyar nézők a Chorus Line világhírű musical zeneszerzőjeként ismerhették meg. Hite szerint a zenének megvan a hatalma ahhoz, hogy közel hozza egymáshoz az embereket. És mi a titka Neil Simon darabjainak? Frenetikus humor, lélekismeret, megindítóan gyöngéd érzelmesség és szikrázóan szellemes dialógusok, amelyek minden művében magas fokon érvényesülnek. A Madách Színház számos vígjátékot adott elő a szerzőtől, a Mezítláb a parkban, A Napsugár fiúk, az Ölelj át!, Az utolsó hősszerelmes, a Pletyka – mind kirobbanó sikert értek el. A most bemutatásra kerülő vígjáték a két világsztár – Neil Simon és Marvin Hamlisch – együttműködéséből született különlegesen szép, romantikus zenés komédia.

A játék hőse Vernon, a befutott, sikeres slágerszerző, és Sonia, a kezdő dalszövegíró. Mindketten hivatásuk megszállottjai, első találkozásuktól kezdve remekül dolgoznak együtt. Magánéleti kapcsolatuk azonban korántsem ilyen harmonikus. A feszültség fokozódik, ahogyan Sonia korábbi partnere láthatatlanul, de egyre agresszívebben közéjük furakodik. Így lesz a kétszemélyes játékból Édeskettes hármasban.

Sonia Walsk – Trokán Anna

Vernon Gersch – Szabó P. Szilveszter

Rendező: Miller Zoltán

Vezényel: Szabó Mónika


Augusztus 03., 20:30 – A zene, ami én vagyok

Miller Zoltán önálló estje

Forrás: http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/iseumi_jatekok_2015_program_pontos_datumok

Szombathely
+36 94 314 472
info@iseumijatekok.hu