Kedves Zene- és Művészetkedvelők!
Az idei nyáron július 24-én 20 óra 15 perckor az Iseumban ismét megszólalnak Mozart Varázsfuvolájának nyitó akkordjai. A régi operabemutatók emlékét felidéző hangok ezúttal kedves vendégeinknek jelzik majd: foglalják el helyeiket, nemsokára kezdődik a 2011-ben újból elindított, immár ötödször megrendezésre kerülő Iseumi Játékok első előadása. Az Isis egykori templomának előterében kialakított színpadon öt estén keresztül a zene és a társművészetek várják a közönséget.
Az idei programsorozat összeállításánál két fontos elv volt az irányadó: a zenéhez szervesen kötődő kulturális területek megidézése és az Iseumi Játékok egyik eddigi szlogenjének újraértelmezése.
Amire Szombathely igazán büszke lehetett egykor és lehet ma is, az a sokszínű zenei kultúrája. Bizonyára velem együtt sokan tudnak felidézni kellemes emlékeket ezzel kapcsolatban. Már gyerekkoromban is nagy hatással volt rám a zene, az ének,
a tánc: családi kötődés révén jelen voltam az Erkel-kórus fellépésein, a Savaria Táncverseny rendezvényein, és talán 10 vagy 11 évesen oroszlánjelmezben a „ régi” Iseumban egy Petró János által vezényelt Varázsfuvola előadáson Papageno csengettyűszavára még táncoltam is…
A “Legyen az Iseum mindenkié” gondolat ezúttal a produkciók által megszólítandó közönségre utal: a négy előadás- az operagála, a táncszínház, a zenés komédia és az önálló komolyzenei est- mindegyike más-más stílust, a zenei kultúra különböző
szegmensét képviseli, így reményeim szerint minden érdeklődő megtalálhatja azt a programot, ami szívéhez legközelebb áll, és amit örömmel megtekintene a 2000 éves díszletek előtt. s
Az elismert, kiváló közreműködők sora egyaránt garanciát nyújt az előadások művészileg magas színvonalára, és egyúttal a könnyed, felhőtlen szórakozásra is.
A rendező Savaria Szimfonikus Zenekar nevében sok szeretettel, tisztelettel hívom és várom Önöket az Iseumi Játékok 2015 programsorozatára!
Kiss Barna Gábor
a Savaria Szimfonikus Zenekar
igazgatója
Tisztelt Olvasó!
Ismét elérkezett a nyár, és Szombathelyen, az Iseumban immáron ötödik alkalommal ismét szabadtéri produkciók várják a nézőket.
A Római Birodalom harmadik legnagyobb Iseumaként számon tartott monumentális szentélyegyüttes maradványait a feltárást követően 1963-ban avatták fel. Már az átadási ünnepségen is felcsendült Mozart Varázsfuvolája, igaz, a rossz idő miatt nem a helyszínen, hanem az akkoriban átadott Művelődési és Sportházban. Az előadásból hagyomány lett, s a későbbiekben a szombathelyi Varázsfuvola előadásokon fellépett a magyar operajátszás szinte valamennyi meghatározó képviselője, így felejthetetlen élmény számomra, hogy kisgyermekként Sarastro szerepében Székely Mihállyal láthattam Mozart talán legnépszerűbb operáját.
Az előadások 1999-ig kisebb-nagyobb megszakításokkal folyamatosan színesítették a város és a térség kulturális életét, s jelentettek vonzerőt a helyiek és a turisták számára egyaránt. Igaz, hogy világszerte számos helyszínen rendeznek szabadtéri operaelőadásokat, azonban a szombathelyi különlegesnek számít, hiszen ez az ókort idéző szakrális helyszín egy igazán különleges atmoszférájú játszóhely.
2011-ben már egy teljesen újjáépített Iseumban kezdődhetett újra a szabadtéri játékok sorozata. Az előző éviekhez hasonlóan az idei programok is olyan sokszínűek, mint maga a város kulturális élete.
Az Ezerszínű opera gálahangversenyen a Savaria Szimfonikus Zenekart a Kossuth-díjas Medveczky Ádám vezényli. Bizonyára szívesen fogadja városunk különböző táncművészeti ágain nevelkedett közönsége az ExperiDance Production táncosainak, valamint a hungarikumnak számító 100 Tagú Cigányzenekar szólistáinak közös, fergeteges produkcióját.
A színházművészetet Neil Simon „Édeskettes hármasban” című zenés komédiája képviseli, a zenerajongók pedig Miller Zoltán „A zene, ami én vagyok” című önálló estjét élvezhetik.
Jó szórakozást, tartalmas időtöltést kívánok a szép nyári estéken a kétezer éves múltunkat idéző díszletek között!
Dr. Puskás Tivadar
Szombathely Megyei Jogú Város
polgármestere
A közel 2000 éve épült, európai viszonylatban az egyik legjelentősebb Isis szentély maradványai egy szerencsés véletlennek köszönhetően 1955-ben kerültek napvilágra. Az első feltáró és rekonstrukciós munkálatokat követően 1964-ben rendeztek először szabadtéri opera előadást Pannónia legjelentősebb szakrális helyszínén.
A szombathelyi Varázsfuvola előadások, amelyeken az évtizedek során fellépett a magyar operajátszás szinte valamennyi meghatározó képviselője, 1999-ig kisebb megszakításokkal folyamatosan színesítették a város és a térség kulturális életét, s jelentettek hatalmas vonzerőt mind a hazai, mind a külföldi turisták számára.
Szombathely városa egy sikeres pályázatnak köszönhetően – részben Európai Uniós forrásból – a XXI. század igényének, technikai szintjének megfelelően teljesen újjáépítette az Iseumot, amely immáron Iseum Savariense Régészeti Műhely és Tárház nevet viseli.
Számos helyszínen rendeznek világszerte szabadtéri operaelőadásokat, azonban a szombathelyi Iseum teljesen egyedülálló értékű, minőségű, atmoszférájú játszóhely, amely kiváló alapot jelent hosszú távú, hangsúlyozottan a nemzetközi összehasonlításban is kimagasló színvonalú szabadtéri játékok megrendezéséhez.