Szakmai beszámoló
Iseumi Játékok 2015
pályázati azonosító: 3707/12272
Az Iseumi Játékok rendezvénysorozat Szombathely nyári kulturális eseményeinek egyik kiemelt fontosságú eleme. A 2011-ben indult fesztivál minden évben július és augusztus fordulóján kínál tartalmas szórakozást az ISEUMBAN kialakított szabadtéri színpadon megvalósuló programjaival.
A város centrumában feltárt római kori ISIS-szentély és környezete, melyet ISEUM néven ismernek országszerte, az 1960-as évektől kezdve szolgál szabadtéri előadások színtereként, különleges atmoszférát sugározva. Az előadásokat már a kezdetektől fogva a Savaria Szimfonikus Zenekar illetve jogelődje, a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar szervezte, egészen a 1990-es évek közepéig. Sajnálatos módon ekkor megszakadt a rendezvények sora, hiszen az épületegyüttesben és környezetében történt állagromlás miatt már nem lehetett további programokat szervezni. Szerencsére egy nagyon komoly volumenű állami támogatás segítségével sikerült az ISEUM teljes körű felújítása, így 2011-től ismét lehetőség nyílott a szabadtéri előadások megrendezésére, immár Iseumi Szabadtéri Játékok néven.
A 2015. évi fesztivál szervezése a Zenekar irányításában és működtetésében bekövetkezett történt változások miatt kissé nehezen indult. A korábbi vezető által benyújtott programsor színre vitele nem volt lehetséges, főként financiális okok miatt. Ám Szombathely életében kulturális és társadalmi szinten egyaránt fontos esemény az Iseumi Játékok megvalósítása, ezért az év elején egy új tervezetet kellett készíteni, mely jobban igazodik a lehetőségekhez. A változások egyaránt érintették a műszaki-technikai megvalósítást, a marketingtevékenységet és a műsor szerkezetét is.
Műszaki-technikai oldalon lényegi változás történt az elmúlt évekhez képest. A technikai megvalósítás 2015-ben főként helyi vállalkozók közreműködésével és támogatásával történt, nem az ország más területéről hívott partnerekkel, ez lehetővé tette a költséghatékonyabb működtetést. A közönség azonban ebből semmit nem érzékelhetett, sőt minőségileg egyértelműen magasabb szintet tapasztalhattak meg. A helyszínen minden évben újraépített közönséglelátó ezúttal csak 890 fő elhelyezését szolgálta, méretével harmonikusan illeszkedve a környezetbe. A színpad méretezése a produkciók igényeihez lett kialakítva, előadásonként kisebb változtatásokkal. Ez a mobilitás és a színpadra telepített hang-, fény- és vizuális technika magas szintű alkalmazása nagyszerűen segítette a művészeket, lehetővé téve kiváló, a közönség igényeit teljes mértékben kielégítő produkciók megvalósítását.
A 2015. évi rendezvény programja a zenei sokszínűség és a szombathelyi hagyományok újrafogalmazása jegyében került kialakításra. A négy különböző előadás – operagála, táncszínház, zenés színdarab és egy könnyűzenei est – mindegyike a szombathelyi kulturális tradíciók különböző szegmenseihez kapcsolódott. A szimfonikus zenekar a négy előadásból kettőn vállalt aktív részvételt, és mindkét alkalommal méltán nyerte el a közönség elismerését.
Az „ Ezerszínű opera” gálakoncerten Medveczky Ádám vezényletével a teljes szimfonikus együttes kísérte a neves operaházi szólistákat. Az opera műfaja, ennek előadása, az énekesek plasztikus kísérete mindig hordoz új kihívásokat a szimfonikus zenekari művészek számára.
Neil Simon: Édeskettes hármasban című zenés színdarabjának bemutatóján, melynek zenei vezetője Zádori László volt, egy kisebb kamaraegyüttes szerepelt. a zenés színházi produkcióban történő közreműködés szintén egy a hagyományostól eltérő feladat, hiszen a zenei nyelvezet számos összetevőjében különbözik a hagyományos szimfonikus nyelvezettől.
Az ExperiDance Production Tánctársulat a 100 Tagú Cigányzenekar szólistáival közös műsorát mutatta be, „Fergeteges – A királyné. a gróf és a cigánylány” címmel.
Miller Zoltán: A zene, ami én vagyok című önálló estjén egy könnyűzenészekből álló kisegyüttes szolgáltatta a zenei hátteret.
Sajnos, nem csak pozitív tapasztalatokkal gazdagodtunk. Semmiképpen nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a fesztivál 2015. évi programjainak azon célja, hogy minél szélesebb közönségréteget szólítson meg, csak részben sikerült. A 2014. évi Iseumi Szabadtéri Játékok egyik szlogenjét, miszerint „Legyen az Iseum mindenkié!” szerettük volna átértelmezni azáltal, hogy a kínálat szélesítésével jobban kiszolgáljuk a publikum igényeit. Előzetes várakozásunkkal ellentétben azonban a színvonalas programokra az elmúlt évekhez képest lényegesen kisebb létszámú közönséget fogadhattunk. Ennek okaként több lehetőség is felmerült, egy átfogó elemzés után talán megadhatjuk a megfelelő válaszokat. Bizonyos, hogy szerepet játszott a szervező Savaria Szimfonikus Zenekarban 2015 elején történt változások hatása, de nem volt elég sikeres a túl rövid, az átmeneti időszakot követően csak egy hónappal a rendezvény előtt induló, forrásaiban és eszközeiben is visszafogott, ezáltal nem megfelelő intenzitású marketingkampány sem. Úgy tűnik, a négy különböző tematikájú előadás pedig inkább megosztotta a közönséget, Valószínűsíthető, hogy a közönség elvárásai között szerepel egy rendezett operaelőadás bemutatója is, a jövőben ennek megteremtése kell, hogy az elsődleges feladat legyen. A helyszín hagyományai megkövetelik az operajátszást, ennek meg kell felelni.
Ha összességében tekintünk az Iseumi Játékok 2015 fesztiválra, mindenképp azt láthatjuk, hogy a nem várt nehézségek ellenére is sikeres volt. Az új gazdasági környezet által támasztott elvárásoknak megfelelve, szakmai szemmel vizsgálva egyértelműen olyan magas minőséget képviselő előadások valósultak meg, melyek a pályázatban megjelölt célokat – értékteremtés és tisztelgés a hagyományok előtt – kiválóan szolgálták. A közönségtől kapott visszajelzések alapján bebizonyosodott, hogy erre a fesztiválra szüksége van Szombathelynek, a város polgárainak. Az ISEUMBAN megvalósuló szabadtéri előadások immár több mint 50 éves tradíciójának érdekében a jövőben is meg kell keresni azokat a művészeket és támogatókat, akik közreműködésével és segítségével 2016 nyarán is megrendezésre kerülhetnek az Iseumi Játékok, természetesen figyelembe véve a 2015. évi fesztivál minden tapasztalatát.
Szombathely, 2015. november 12.
Kiss Barna
Savaria Szimfonikus Zenekar
igazgató
Melléklet az NKA által támogatott
ISEUMI Játékok 2015 pályázat / azonosító: 3707/12272 /
szakmai beszámolójához
- A megrendezett esemény helyszíne:
Iseum Savariense Régészeti Műhely és Tárház –
Iseum múzeumi kiállítótéren kívüli, szabadtéri és szentély területe
9700 Szombathely, Rákóczi u. 6.-8.
- A megrendezett esemény időpontja:
- július 24-től 2015. augusztus 2-ig
Az előadások részletezett időpontjai:
- Ezerszínű opera gálahangverseny – július 24. 20.30
- ExperiDance Produktion Tánctársulat és a100 Tagú Cigányzenekar szólistáinak „Fergeteges” című előadása július 26. 20.30
- Neil Simon: Édeskettes hármasban
zenés színdarab bemutató – 2015. július 31. 20.30
- A zene, ami én vagyok
Miller Zoltán önálló estje – 2015. augusztus 2. 20.30
- Látogatók:
Az esemény rendezvényei kapcsán összesen 2.485 db belépőjegy került értékesítésre.
- Közreműködők:
Az eseményen 150 művész működött közre –
énekes szólisták, színművészek, táncosok, zenekari muzsikusok
A technikai – műszaki háttér kiépítésével, kezelésével valamint a közönséggel kapcsolatos feladatok ellátásával összesen 85 fő foglalkozott
- Az esemény honlapja:hu